Dézsáink elsősorban kőris fából készülnek, melyet már a görögök és a rómaiak is használtak, hiszen ebből a kemény fából készültek fegyvereik.
A római korban a harcászati célok mellett már szerszámokat is készítettek belőle. Számtalan hagyomány és hiedelem fűződik hozzá, volt melyben gyógyhatást tulajdonítottak neki vagy átokűzőként tekintettek rá.
Anyaga igen erős, és rugalmas. Felhasználása sokféle lehet ennek a nemes fának. Hangszerek is őrzik erejét. Kocsi, bútor, létra, talicska, játékok és fa sportszerek, sétapálcák hosszú évekig megbízhatóan szolgálják tulajdonosukat. Hajlítószilárdsága lehetővé teszi, hogy hajótesteket építsenek belőle, illetve hajlított bútorok készítésére is megfelelő. Ezek mellett dézsa alapanyagnak is kitűnő.

Ezért választottuk mi is ezt a fát és cseréltük le a korábbi borovifenyő sztenderdünket kőrisre.

A dézsázásra időt kell szánnunk, nem egy pár perces történet, hiszen felfűtése is időt vesz igénybe, de utána okosan használva napokig tudjuk élvezni a téli időszakban, nyáron pedig fűtés nélkül, hűsítő medencével ér fel a jelenléte. Jótékony hatása, hogy erősíti az immunrendszert, fiatalítja a bőrt, relaxál, hozzájárul a stressz csökkentéséhez, csillapítja a fájdalmat.

A dézsa használatához hozzátartozik a tisztálkodás is, hiszen így lehet tartósan élvezni vízcsere nélkül a só élettani hatását. Dézsáinkban megfelelő sószint tartásával a vízcsere akár 1 évre kitolható. Mindig zuhanyozzunk dézsázás előtt, hogy bőrünket is mentesítsük a szennyeződésektől.

Dézsáink többféle méretben és színben rendelhetőek. Megrendelőinkkel való egyeztetés közben az igények ismeretében javaslatot teszünk az elkészítendő dézsa méretére, felszereltségére. Egyedi igényeket is igyekszünk megvalósítani, nem ragaszkodunk az általunk eddig készített sémákhoz.

A dézsák helyét megrendelőink a saját igényeiknek megfelelően tudják elkészíteni, amihez nagyon szívesen nyújtunk iránymutatást. A fizikai távolság miatt a kivitelezést nem tudjuk vállalni, de nem szükséges extra szakértelem, egy talpraesett család minden gond nélkül ki tudja alakítani a megfelelő helyet.

A dézsa fertőtlenítése, naprakészen tartása sóval történik. A sót tudjuk megrendelőink részére szállítani, utánpótlásáról is tudunk gondoskodni. Az általunk kínált só iszapmentes, adalékmentes, így fejtve ki megfelelő élettani-, és fertőtlenítő hatását. Tartós egészségkárosodás esetén mindenképpen konzultájunk kezelő orvosunkkal a dézsa – és szauna – létjogosultságáról otthonunkban.

Dézsáink fa tüzelésűek, de elektromos fűtéssel is rendelhető. Ebben az esetben akkor tudjuk megvalósítani kérését, amennyiben szakember építi ki a megfelelő elektromos hátteret, hiszen ez elengedhetetlen a biztonságos üzemeltetéshez. A szakszerű üzembe helyezéshez szükséges a szakember személyes jelenléte. A dézsát ebben az esetben is szállítjuk, segítünk az üzembe helyezésben és a megfelelő használatról is tájékoztatjuk megrendelőnket.

A dézsa mellé további extrákat is tudunk készíteni, amelyeket az árlistánk is tartalmaz. Ötleteit, kívánságait mondja el nekünk, együtt megvalósítjuk,
ha nem tartozik a lehetetlen kategóriába.

Alap esetben a dézsa az alábbi felszerelést tartalmazza :

  • 4 db horgonyzott pánt
  • 1 db 2mm vastag, rozsdamentes kazán
  • 1 db hamuzó lapát
  • 1 db térelválasztó rács (a kazán és a dézsatér között)
  • 1 db pad (körben a térelválasztó rácson kívül)
  • 1 db korláttal ellátott létra
  • 1 db dézsa tető (ketté vágva, a könnyebb mozgathatóság miatt)