
Több, mint kétezer éves örökség a szaunázás, amely napjainkban főleg a pandémia alatt és után már olyan otthoni wellness élménnyé nőtte ki magát, ami nem csak a luxusingatlanok tulajdonosainak kiváltsága, hanem racionális döntés akár egy kis lakásban is, átgondolt, megfelelő tervezéssel, helykihasználással. Elsősorban az észak európai népektől származtatjuk és messze nem a mostani szaunákat képzeljük el. Földbe ásott gödrökről tesznek említést az 1600-as évek tájékán, amelyekbe tüzet raktak és lefedték őket. Ebből is látszik, hogy hosszú út vezetett a mai szaunákig. Igazi virágkora a XX. században indult be, onnantól kezdődően kötődik a kikapcsolódáshoz a wellness élményhez.
A szaunázásra időt kell szánnunk, nem egy pár perces történet, valójában egy egészség megőrző rituálé, amely hőfokának függvényében több órán keresztül is eltarthat. Erősíti az immunrendszert, fiatalítja a bőrt, relaxál, hozzájárul a stressz csökkentéséhez, csillapítja a fájdalmat.
Tartós egészségkárosodás esetén mindenképpen konzultájunk kezelőorvosunkkal a szauna létjogosultságáról otthonunkban.
A szaunahasználathoz hozzátartozik a tisztálkodás is, hiszen így tudunk megtisztulni a szaunázás után teljes mértékűen. Mindig zuhanyozzunk szaunázás előtt, hogy bőrünket is mentesítsük a szennyeződésektől. A szaunában maximum negyedórát érdemes eltölteni egyszerre. 8-15 perc az ajánlott időtartam, ennek mérést homokórával is nyomon tudjuk követni. Mielőtt a hideg vízbe merülnénk szaunázás után a dézsánkban, hűtsük le magunkat: a szaunából kilépve a hidegebb levegőn egy kis időt eltöltve, vagy zuhany segítségével. Miután lehűltünk várjuk meg, míg testünk visszanyeri normál hőmérsékletét utána menjünk vissza a szaunában és a folyamatot legalább 2-3-szor ismételjük.
Alapvetően finn szaunákat készítünk, de igény esetén infraszauna vagy kombinált szauna készítését is megvalósítjuk. Szaunáinkat kültéri szigeteléssel készítjük, háromszor festjük a megrendelő által választott színben. Lehetőség van szaunaházak építésére is, egyedi méretben, egyedi funkciókkal kombinálva.
Szaunáink többféle méretben és színben rendelhetőek. Szigetelésüknek köszönhetően használhatóak kültéren és beltérben egyaránt. Megrendelőinkkel való egyeztetés közben az igények ismeretében javaslatot teszünk az elkészítendő szauna méretére, felszereltségére. Egyedi igényeket is igyekszünk megvalósítani, nem ragaszkodunk az általunk eddig készített sémákhoz.
A szauna helyét megrendelőinknek kell elkészíteni, amihez nagyon szívesen nyújtunk iránymutatást. A fizikai távolság miatt a kivitelezést nem tudjuk vállalni, de nem szükséges extra szakértelem, egy talpraesett család minden gond nélkül ki tudja alakítani a megfelelő helyet.
Szaunáink alapvetően elektromos fűtésűek, de ha például fa fűtést szeretne, akkor meg tudjuk valósítani kérését, és itt már szakember segítsége nélkül is tudjuk telepíteni, hogy a biztonságos üzemeltetés és a szakszerű üzembe helyezés megvalósuljon. Elektromos fűtés esetén az elektromos háttér kiépítése a szauna telepítéshez szükséges a megrendelő által. Ennek paramétereit előre tudjuk egyeztetni.
A szauna mellé további extrákat is tudunk készíteni, amelyeket az árlistánk is tartalmaz. Ötleteit mondja el nekünk együtt megvalósítjuk, ha nem tartozik a lehetetlen kategóriába.
A szauna az alábbi felszerelést tartalmazza az alap megrendelés esetén:
Külső: választott színnel háromszor festve, kültéri szigeteléssel
Belső:
- 1 db 9kw kazán,
- 2 db fa fejtámla,
- 1 db csepegtető tálca,
- 1 csomag szauna kő (10 kg),
- 5m led szalag világítás, távirányítható, RGB színskálás,
- Szauna szett: homok óra, pára-hőmérő, kiöntő kanál, merítő dézsa.