Nagy Gábor vagyok, Nyírcsaholyban lakom és dolgozom kollégáimmal. Öten dolgozunk együtt
folyamatosan, barátok, akik a kollégáim lettek, mesteremberek, akik idősebbek nálam. Célom az,
hogy örömet okozzak az általunk készített fa tárgyakkal és a velem dolgozók családjait és saját
magamat el tudjam tartani, azzal, amit szeretünk csinálni.


Hívó szavaim, mint becsület, hitelesség, adott szó, tisztesség a szótáramban előkelő helyen
szerepelnek, ami a mai világban többször inkább átok, mint érték. Én mégis kitartok mellettük, hiszek
bennük. Ezek szerint dolgozom és élem az életem. Alvállalkozóimat is igyekszem úgy kiválasztani,
hogy ezeket az értékeket közösen valljuk és higgyünk bennünk.


Profilunkba tartozik a gyermekjátszótértől kezdve a konyhabútoron át a dézsa és a szauna is. Büszke
vagyok arra, hogy elérhető árú termékeket készítünk, mert szeretem az embereket, szeretek örömet
okozni. Nem látok bele a fába, de igyekszem a legjobbat készíteni belőle. Az elkészült dézsát, szaunát
saját autóval juttatom el a megrendelőnek. Műhelyemet bármikor megmutatom, ha van kedvük
megnézni, mert büszke vagyok arra, hogy hol és hogyan dolgozunk, korszerű gépekkel,
energiatakarékosan, professzionálisan.


A gyártott termékeket – amelyiket lehet – teszteljük, kipróbáljuk, minden dézsát feltöltünk, hogy a
tulajdonosnak már ne kelljen a dagasztással bíbelődnie, használatra készen szállítjuk. Árainkat nem
változtatjuk a megrendelés után, ha nem történik változás a kivitelezési tervhez képest és a piaci
környezet sem változik meg.


Amennyiben garanciális probléma lépne fel időt, pénzt nem sajnálok, a hibát személyesen mérem fel,
törekszem a gyors és pontos megoldásra. Ha szükséges javítunk, ha nem lehet cserélünk a garancia
keretein belül. Nem garanciális, nem általunk gyártott fa termékeket is javítunk, esetenként
karbantartást is végzünk. A feltételeket előre egyeztetjük, az árakat tisztázzuk, amennyiben
pontosításra van szükség megbeszéljük a megrendelővel. Megoldási javaslatokkal, minden javítást
egyedileg, személyre-, és helyzetre szabottan oldunk meg, közösen a tulajdonossal.


Az ügyféligényekre fókuszálunk, de minden megrendelés más és más. Próbáltunk sztenderdeket
kialakítani, hogy tovább tudja mindenki gondolni a lehetőségeit és boldog, elégedett ügyfelünkké
váljon. Hosszú távra, bizalomra építve gondolkodunk, ezért ne féljen senki, hogy nem találjuk meg a
neki legmegfelelőbb megoldást. Termékeink szállításakor pontos útmutatást adunk azok
használatáról, karbantartási igényeiről azért, hogy minél tovább örömet okozzanak tulajdonosuknak.
Köszönöm, hogy ellátogatott a GABORSPA oldalra, inspirálódjon elkészült munkáinkból, merítsen
ihletet és álmodja meg saját terveit. Álmaink megvalósítása visz előre az életben, beszélgessünk fával
kapcsolatos álmairól! Együtt meg tudjuk valósítani!

Tisztelettel: Nagy Gábor